Szia ismét,

Fodor Klaudia vagyok, Transzformatív Coach & Mentor.

Abban hiszek, hogy a sikeres vállalkozó egyetlen “titka” a mély önismeret,

hiszen végső soron nem az számít, hogy mit érünk el, hanem az, hogyan érezzük magunkat az úton. Ehhez pedig a legfontosabb alap az önismeret. 

Emlékszem, pár évvel ezelőtt  0 önbizalommal, kapcsolatfüggőséggel és szociális szorongással  éltem a mindennapjaimat és arról álmodozgattam  félszegen, hogy  egyszer talán, majd  valamit létrehozhatok a világban…

Sokáig nem is mertem ebbe komolyabban belegondolni, hiszen elképzelésnek is elég merész lett volna…

 Az elmúlt időszak viszont meghozta  a változást az életembe, amikoris elkezdtem egy network marketing vállalkozást építeni és  fejleszteni magam.

Ugyanakkor mégsem jött meg az az eredmény, amit szerettem volna elérni. Folyamatosan azt éreztem, hogy óriási falakba ütközöm magamban, és  valahogy még mindig nem találtam a helyemet az egészben és azt, amit valóban, szívből jövően  létre szeretnék hozni, a világban Már-már kezdtem azt hinni, hogy bármennyire is szeretném, nem fog sikerülni. 

Ezen a ponton érkezett el az életembe a valódi áttörés, amikor elkezdtem  az első coachom-hoz járni, akivel a közös munka eredményeként óriási fordulatokat vett az életem.

Elkezdtem tudatosabban és sokkal mélyebben foglalkozni az önismerettel, képzésekre, programokra járni, tanulni, s a folyamat pozitív hatása nem csak a mindennapjaim változtatta meg, rátaláltam a küldetésemre is. A folyamat tapasztalása közben  beleszerettem a coachingba és éreztem, hogy ez azút hív.  Rengeteg  időt, energiát és pénzt fektettem és fektetek is folyamatosan a személyes és szakmai  fejlődésembe.

 Számos coach-csal, mentorral  és más segítővel dolgoztam és dolgozom is a  együtt  a mai napig.

Ezek eredményeként pedig valóra vált az egyik legnagyobb álmom is: “rátaláltam” a szívbéli hivatásomra és  vállalkozó lettem.

    Küldetésemnek élem meg, hogy minél több vállalkozónak segítsek ugyanezt megélni, elérni, és felépíteni azt az életet, amiben térben, időben és  lelkileg is szabadok, boldogok és egyre közelebb kerülnek önmagukhoz és a valódi vágyaik meg- és eléréséhez.